Ben Moody 2010 nyarán döntött úgy, hogy itt az ideje annak, hogy a világ megtudja, pontosan miért is váltak el útjaik Amy Lee-vel 2003. októberében. A banda ex-alapítótagja az új bandáját, a We Are The Fallen-t utánzással és árulással vádoló Evanescence rajongók támadásai miatt vélte úgy, hogy itt az ideje megszólalni...:

"Kérlek ezt az üzenetet írd ki bárhol, ahol szerinted több Evanescence rajongót ér el...

A nevem Ben Moody, alapítója és egykori tagja vagyok az Evanescence-nek.
Sosem szoktam az interneten olvasgatni a munkámról írt kritikákat, és a YouTube-ra felkerült videókhoz írt hozzászólásokat sem figyelem.
Azonban nem rég megmutattam a We Are The Fallen kislemezét, a 'Bury Me Alive'-et az egyik barátomnak, és akaratlanul is a szemembe vágott a 4 000 hozzászólás a videóhoz. Sosem érdekelt, hogy az interneten a névtelen szitkozódó tömegek mit állítanak, és nem tud megérinteni olyan emberek véleménye, akikkel sosem találkoztam, és nem is beszéltem még. Nem viselt meg lelkileg, és nem is zavart a gondolat. Nem reagáltam SOHA egy olyan rosszindulatú véleményre sem, mely az életem hibáit és félreértéseit vitatja. De most valami miatt kénytelen vagyok megtörni a hallgatásom. Nincs kétségem afelől, hogy sokan félre fogjátok érteni a dolgokat, és azt hiszitek, hogy ez a büszkeségem helyreállításának egy kísérlete. Az igazság az egyetlen reményem, ami talán helyre tudja állítani ezt az ügyet és megkegyelmez, hogy béke legyen, mert nekem ez többet jelent, mint bárki gondolná.

A WATF és az Evanescence rajongói közötti ellentét miatt már nem tudok többé csendben maradni.

A több mint 4100 hozzászólás közül, mintegy 4000-et foglalkoztat az a nevetséges WATF vs. Ev és az Amy vs. Ben vita.

Az Evanescence rajongóinak egyetlen dologra kell összpontosítaniuk, ami a legfontosabb szempont... csak és kizárólag két ember vett részt abban a kettészakadásban annyi évvel ezelőtt.
A WATF megjelenése, és az, hogy hozzájuk tartozom, olyan intenzív érzéssel töltött el, hogy tudom, meg kell szüntetnem ezt a hiába való drámát, mielőtt teljesen kicsúszik a kezemből. Irónikus módon, ugyanaz a düh vezérel közületek is néhány embert, ami megerősít engem, és érzem, hogy így már megéri megszólalnom. Szóval, a helyzet...

Most az egyszer nem fogom a cukormázas verziót elétek tárni, hanem kerek perec elmondom, hogy mi is történt 2003. októberében. Nem kétséges, hogy sokan ragaszkodni fogtok a véleményetekhez, és megmaradtok a saját feltételezéseiteknél, annak ellenére, amit mondok. A ti dolgotok... De ostobaság abban a verzióban hinni, aminek semmi sem szolgált alapjául.

Amy Lee-vel tizenéves korunkban barátkoztunk össze, és kezdtünk bele kreatív kapcsolatunkba. Amikor találkoztunk, még mind ketten azt hittük, hogy a magunk útját járjuk. Izgalmas volt, és sokkal motiválóbb, mint bármely más kapcsolat az életemben. Amikor felvettük az első közös anyagunkat, már tudtam mit akarok a jövőben, és nem is néztem többé vissza. Nem sokkal később pedig megtaláltuk a hiányzó darabkát David Hodges személyében, aki egy életre szóló zenei lelki társsá vált. Hárman folytattuk tovább az álmainkat követő utat, s így megszületett az Evanescence. Mindhármunknak megvoltak az elképzelései, hogy mi is kerülhetne fel az albumra. Kimerítettem a hitelkártyámat, mire megvettem minden felszerelést, ami csak kellett a munkához. Megtettünk mindent, hogy végre elérjük, hogy legyen CD-nk, és egy aláírást a Wind Up-pal. Nem tudtam fizetni a számlákat, így David-del elvesztettük a lakást. Ott aludtunk ahol tudtunk, beleértve a kisteherautót is, amíg Amy el nem végezte az iskolát, s így már szabadon dolgozhattunk az álmaink elérésében, amiben megingathatatlanok voltunk. Bármit feladtam volna érte. Aztán kaptunk egy szerződést, amit aláírtunk, Los Angeles-ben éltünk, és írtuk a 'Fallen'-t. De kegyetlen az élet, ha 15 vagy, egyáltalán nem olyan, mint egy 18 vagy 21 éves személynek... teljesen más ember voltam, amíg az Evanescence tagja voltam. Néha együtt nőtök fel, de néha az útjaitok külön válnak. Nagyon fiatal emberek voltunk, egy nagyon stresszes helyzetben... két teljesen különböző emberré váltunk. Azt hiszem, a megromlott barátságunkhoz hozzájárultak az egymásnak ellentmondó véleményeink, és a túl gyakran változó környezet. Mire elkezdődött a Fallen turnéja, útjaink külön váltak. David-del szinte megszűnt a baráti viszony, pedig már testvéremként tekintettem rá. Abban az időben, fiatalon nekivágtam saját utamnak, és valaki olyanná váltam, aki nagyon nem tetszett. És nem volt erőm változni. Szeretném azt hinni, hogy visszanézne, Amy most már máshogy kezelné a dolgokat, mint akkor.
A sors iróniája, hogy Amy és én akkoriban ugyanazzal az odaadással dolgoztunk az Evanescence-en, de ez vezetett minket ezekhez az ellentétekhez. A vágyak, a különböző személyiségek, a büszkeség és a tapasztalatlanság (meg az extrém mennyiségű bizonytalanság és veszteség az én részemről) vezetett minket a 'háborúskodáshoz'. Teljesen vakok voltunk, és nem láttuk azt a tényt, hogy elveszítjük azt, ami a leginkább fontos volt nekünk. Egy szörnyű ember voltam, Amy pedig kedvesen reagált. Egy éjszaka, 2003. október 22-én megértettem mindent. Dühömben és elkeseredettségemben, pontot tettem az Evanescence-ben való életem végére. Többé nem dolgoztunk együtt a felvételeken, és a turné említését is kerültük. Egyikünk sem tekintett vissza. A harag eltaszított minket egymástól. Teljesen magamba fordultam attól, hogy mivé váltunk. Egy rémálom vált valóra, és semmit sem tehettem ellene. Annyira szenvedélyesen akartuk az Evanescence-t, de amikor megmutatkoztak ellentétes terveink a jövőre nézve, legjobb barátokból ellenségekké váltunk.
Az az este volt az első, melyet nem együtt töltöttünk. Háború dúlt köztünk, és a körülöttünk lévőket is megfertőzte. Piszkos csatát vívtunk, és az Evanescence meg fizette az árát. Nem tudtam aludni. Ha, senki nem ment volna el közülünk, az esélyem, hogy elhagyjak valamit ebből a világból, nagyobb lett volna, minthogy magamat veszítsem el. Még korábban, a tudatlanság, a büszkeség és a harag előtt, próbáltam meggyőzni Amy-t, hogy el kéne mennie. Hogy, jobbak lehetnénk, és hogy az Evanescence-nek nincs szűksége rá. Szenvedtem, és azt akartam elérni, hogy ő is szenvedjen, mint én. Amy, ha valamilyen oknál fogva, te látod ezt az üzenetet... Remélem, tudod, hogy igazán sosem hittem benne. Sosem volt mód arra, hogy felengedjek valakit a színpadra, ahogy a te dalszövegedet énekli. Bezárkóztam. A sok ostobaság miatt, sosem adatott meg, hogy valóra váljon a legnagyobb vágyam... hogy, az Evanescence folytatódjon. Ez volt a vicc. Ahogy aznap este ültem a buszon, abszolút szégyenben, vereséget szenvedve, az igazság elől pedig nem lehetett elrejtőzni. Vagy elmegyek, vagy az Evanescence meghal. Az érzés olyan módon söpört végig rajtam, hogy az leírhatatlan. Az egész létezése, hogy értékes voltam, ahogy azonosultam a zenével. Ha az életemben volt valaminek értelme, az Evanescence-nek volt.

Olyan feltételezések kaptak szárnyra, hogy 'elárultam' őket, 'lemondtam' róla, a zenekar akarata ellenére. Aznap este Amy küldött egy üzenetet, melyben ez állt, idézem: "Szállj fel a gépre, és soha ne gyere vissza!"
Szemtanúi voltak az emberek a távozásomnak, annak hogy az Evanescence-ből kiszakad egy nagy rész, és engem tituláltak árulónak. De, ott van mögötte az igazság is, ami mellett elnéznek.
Hagytam, hogy az Evanescence folytatódjon.
Mit hagytam el?
Mi volt a jelentősége?
Az életem alapjait. Az álmaimat. A zenét szerettem legjobban ebben a világban. Mindent feladtam. Azt az életet amit egészen addig építgettem. Dollár milliókat. Évek munkáját. Azt a hihetetlenül nagy álmot. Egy olyan lehetőséget hagytam magam mögött, ami nagyon ritkán adódik az életben, és amiben biztos voltam, hogy soha többé nem lesz rá lehetőségem. Nem hiszem, hogy bárki is szembesült már hasonló döntéssel, amit nekem meg kellett hoznom. Mindennek tetejében pedig csak egy k***szott gyerek voltam.

Nem csak én adtam meg Amy-nek amit akart, és az Evanescence-nek azt, amire szűksége volt, de minden erőmet beletettem, a világméretű siker, mégis teljes egészében az övék volt. Én csöndben, békében hagytam. Az Evanescence nem szenvedett hiányt. A mára már igen sokat érő banda 50%-a az én saját munkám, de a tulajdonjogokból nem csináltunk vitát. Tisztán és szabadon adtam át Amy-nek. Nem kértem részesedést, sem tárgyalást. Csak egy sima szakítást. Amikor a harag vezette rágalmazó, és néha teljesen alaptalan állításokat mondtak rólam a sajtóban.... én nem szóltam semmit. Amikor azok a rajongók, akiket a zene mélyen megérintett, mégis engem támadó oldalakat hoztak létre... nem szóltam semmit. Hét éven át megtettem mindent, hogy ne legyen több dráma az Evanescence-ből. Senki... SENKI sem tett semmit annak érdekében, hogy könnyebb legyen.

Utána nekikezdtem újjáépíteni az életem ezzel a zenei háttérrel, a sok zavaros, depressziós időszakon keresztül... Új út vezet az életben. Elégedett vagyok a pályafutásommal, és a kapcsolataimmal. Újra végiggondolva, úgy éreztem nem hagyhatom annyiban. Az Evanescence nem egyezett a céljaimmal, így nekem kellett új módot találni. Szóval, felhívtam a srácokat, hogy: "Bassza meg, mért is ne tennénk azt, amiben a legjobbak vagyunk?" Szerencsésen megtaláltuk, amit kerestünk, és ez szemben állt szinte minden Evanescence fan véleményével. A célunk nem az volt, hogy valaki olyat találjunk, aki úgy néz ki, mint Amy Lee, úgy öltözik, mint Amy Lee, vagy úgy énekel, ahogy Amy Lee. Úgy gondoljátok, hogy a 'Tear The World Down' és a 'Fallen' stilisztikailag sokban hasonlít? Biztos. Valami mást akartok hallani tőlem? Mi a helyzet a dalokkal, amiket mindkét Daughtry albumra írtam? Vagy Kelly Clarkson. Vagy Avril Lavigne. Celine Dion. Halestorm. Hana Pestle... a pokolba is. Egy ORSZÁGNYI kiadásom van. A szóló lemezem olyan távol van az Evanescence-től, amilyen távol csak lehet, mivel 12 emberről beszélünk. :) Azért csináltam az Evanescence zenéjét, hogy nyomot hagyjon a világban. Minden mást, amit tettem, magamért tettem. IMÁDOK a WATF-ben játszani. A több ezer komment között olyanok voltak, hogy "olyan, mintha Amy Lee-t másolná. Próbál Evanescence lenni. Ez csak egy totális Evanescence másolat. Találd meg a saját hangzásod. Próbál úgy énekelni, mint Amy. Szeretne az Evanescence-ben lenni" Nos... nem akarok az Evanescence részére gitározni... Én VOLTAM az Evanescence gitárosa. Azt mondják hasonló a két stílus. A magam módján zenélek, a saját stílusomban. Ennyire egyszerű, de az átkozott emberek nem látják az egyértelmű igazságot. Rocky, John és én együtt zenélünk, nem más módon, mint eddig. Ostoba módon megvádoltak, hogy másolom magam. Ha egy pillanatig elgondolkodsz rajta, észreveszed a tényeket... Ha versenyezni akartam volna az Ev-vel, megtettem volna, őőő... körülbelül hét k***szott évvel ezelőtt. És ez a feltételezés, hogy én valahogy próbálok háborút indítani az Evanescence ellen, kiérdemelte cáfolatomat.

Ha, tényleg hisztek abban, hogy ilyen óriási áldozatok meghozásával, azzal az emberrel szemben akivé váltam, az ÉVEKIG tartó próbálkozással hogy tisztázzam, a támadásokkal amiket kapok a MAI NAPIG, amiben sosem védtem meg magam; a rengeteg pénz, idő és munka beleölése után, még mindig azzal vagyok elfoglalva, hogy egy kitalált Amy és köztem levő viszályt próbálok elhitetni az emberekkel, annak ellenére, hogy ki lett mondva, MENJ BÉKÉBEN... ha tényleg hisztek benne, akkor nagyon elvesztetek. És hamisak vagytok.
Minden egyes kis siker, amit az Evanescence valaha elért, számomra is siker volt (még akkor is, ha nem volt hozzájárulásom), minden egyes eladott CD, minden fellépés, az emberek milliói, akik egyre többen csatlakoznak ehhez a zenéhez, mind rengeteget jelent nekem. Ez annak a biztosítéka, hogy nem volt hiába való. Teljességgel abszurd, hogy ezt bárki másként gondolja.
Ez volt a legnagyobb csalódás és fájdalom számomra, azok, akik olyan szenvedélyesen támogatták az életem munkáját, erőt adtak, hogy tovább lépjek, és olyan gyorsan vádoltak meg gazemberként. És Amy Lee, az egyetlen, akit senki sem tart hibásnak, ANNYISZOR MONDOM EL AHÁNYSZOR CSAK KELL, most a legboldogabb a bandában, miután elmentem... de áldozatot csináltatok belőle. Harc nélkül adtam oda mindent. De végig ebben a hét évben mást sem hallottam csak, hogy: "Ben Moody egy seggfej. Elárulta Amy-t és tönkretette." Őszintén hiszem, hogy egyszer túlléptek ezen,  a WATF egyre több felkérést kap, és ez jó jel. Észre kéne végre venni az egyetlen 100%-os tényt, az Evanescence csak azért él még mindig, mert akkor elmentem. És többé nem vagyok hajlandó csendben ülni miközben ez zajlik. Az Evanescence jobb, mint akkor. Jobb, mint Amy Lee. Jobb, mint Ben Moody. És képes még jobb, és különlegesebb lenni. Sokan közületek figyelitek a háborút, ami nem is létezik. Amy boldog! Én boldog vagyok! Miért nem tudjátok végre elismerni?
Vártam én köszönetet vagy bocsánatkérést valaha is, azért amit tettem?
Nem.
Megérdemlem ezt?
Abszolút.
Szóval, tettem egy lépést...
Már nem ugyanazok az emberek, akiknek akkor zenéltem a színpadon. Amikor elmentem, egy részem meghalt. Nem írtam át semmit, ami történt. Ez történt. Az Evanescence-nek egyáltalán nem kell tartania a WATF-től, mert nem fenyeget semmivel. Talán felesleges lenne abann reménykednem, hogy aki ragaszkodik az ostobaságaihoz, azt ez kicsit is megérinti. Még hogy vége legyen a képzeletbeli csatájuknak? Nem érdekel. Én csak zenélni akarok, és többé nem érdekel, ki mit mond. Az emberek annyi energiát pocsékolnak a WATF és az Ev nem létező csatájába, ideje lenne valami pozitívra felhasználni.
Szeretem az Evanescence-t. Ha az univerzumban lenne rá lehetőség, hogy visszamenjek, másképp csinálnám... Megfizettem az árát. Vagy egyetértetek velem, vagy nem hisztek nekem. Én csak tovább léptem.
Azt kívánom, az Evanescence és Amy élete legyen boldog és sikeres.

És héj... lehet, hogy úgy döntötök, leálltok ezzel a képzeletbeli versennyel kettőnk között... Ki tudja? Ha nem, hát élvezzétek.
Én biztosan nem teszem.

Üdvözlet"